Észak-Amerika leggyönyörűbb partszaka

Ha valaki eljut Kaliforniába, az én véleményem szerint kötelező megtekinteni Észak-Amerika leggyönyörűbb partszakaszát.

A Pacific Coast Highway (PCH), azaz Kalifornia állam 1-es számú útjának szerpentinjein végigkocsikázni életreszóló élmény. Mi már háromszor bejártuk a Los Angeles és San Francisco közötti szakaszt, és alig várom, hogy újra mehessünk. Egyszerűen nem tudok betelni vele...Az 1-es út Dana Point-nál válik el az 5-ös autópályától és kisebb megszakításokkal a part mentén kanyarog egészen Washington államig ( US 101). A sziklás hegyoldalba be-benyúló viaduktok, homokos partszakaszok váltják egymást, csodálatos növény és állatvilágnak adva otthont

Mi mindhárom alkalommal délről mentünk északnak (szóval nagyon érik egy észak-dél már...), és mindig különböző évszakokban. Először február elején voltunk, ragyogó napsütésben, majd novemberben esős, ködös időben, legutóbb pedig március végén nagyon kellemes naposnéhafelhős volt az idő. Egyik alkalommal sem zavart az időjárás, sőt örülök, hogy a PCH ennyi arcát láttam már.


A PCH-en úgy érdemes végigmenni, ha van az embernek ideje megállni és élvezni a tájat. Csomagolni útravalót és piknikezni az egyik pihenőhelyen, hallgatva és nézve a hullámok folyamatos munkáját, figyelve a pimasz kis mókusok csatáját, ha megkaparintanak valami lehullott falatot... Mmmmm. Isteni élmény. Oszkár is élvezte, az egyetlen bibi az volt, hogy Kaliforniában törvény, hogy a kutyát nem szabad elengedni, mindig egy maximum 6 láb hosszú pórázon kell tartani. Bár nem túristaszezonban voltunk, így is voltak minden pihenőben emberek, így nem engedtük el, de így is élvezte a friss levegőt, szagokat.

Pismo Beach egy kisebb település, legutóbb ott álltunk meg kempingezni. Nagyon helyes kis rész, és a reggel csodálatos volt az óceánparti kempingben. Nyugodt, csípősen hűvös, friss... A felkelő nap fényénél és a zúgó hullámok zenéje mellett ittuk meg a frissen főzött kávénkat, majd továbbindulás előtt sétáltunk egy jó nagyot :)

Az utunkat folytatva eddig mindig megálltunk, hogy megnézzük az elefántfókákat.

 Ebből a szempontból is jó, hogy három különböző évszakban jártunk arra. Így már háromféle viselkedési formát figyelhettünk meg a fókáknál. Először, mikor február elején mentünk, párzási időszak volt. Hihetetlen volt látni és hallani a hatalmas bikákat, ahogy harcoltak egymással, a területvédését az öregebb, rangidősebb jószágoknak, mikor egy fiatal bika megpróbált bemerészkedni az öreg háremjének a közelébe... óriási verekedések voltak... elég ijesztő volt :) Majd keresek képet az akkori útról. A novemberi út során épp ellési időszak volt, tele volt a tengerpart pici fókabébikkel. Legutóbb pedig már szinte üres volt a part, a párzási időszaknak vége volt (március), és a legtöbb fóka már elment északra, csak pár nőstény és pár fiatal fókabébi maradt, akik várták a tavaszi viharokat, amik hozzák az áradást, elárasztják a partot, így ezek a lustább bébik is megtanulnak (kénytelenek) úszni. Merthogy a fókáknak is tanulni kell az úszást, nem veleszületett képességük....

Persze ezek csak kiragadott pillanatok a 7-8 órás útból. Rengeteg mindent lehet megnézni ezeken kívül. Bálna figyelő hajókra lehet befizetni Monterey-nél, borvidékek mellett haladunk el, a borászatoknál lehet kóstolni a finom kaliforniai nedűket. Bormegyék: Mendocino, Santa Cruz, Monterey, San Luis Obispo és Sonoma. Ott van még a Hearst kastély San Simeontól pár mérföldre északra, Big Sur, Monterey Fisherman's Wharf, Santa Cruz és sorolhatnám.

Megannyi érdekesség, de a legszebb mégis az a természeti csoda, ami Kalifornia nyugati határát adja.